Én vagyok az a nő, akivel a férje randizik!

Minden napra kell egy “zseniális” cikk! – ez is lehetne a mottója a következő soraimnak, de legalábbis annak, ahonnan a gondolataim nekiindultak a maguk szerteágazó útjukra. Mert néha van az úgy, hogy az ember, írás és olvasás közben végül olyan helyekre is eljut, ahová pedig nem is gondolta volna.

Ma sem történt ez (velem legalábbis) másképp, és “szerencsére” nem került el virtuális világunk egy újabb gyöngyszeme: mi más, mint a Tudnod Kell nevezetű oldal “remekbe szabott” szösszenete, a Randizok valakivel, pedig nős ember vagyok című. “Imádom” az ilyen címeket, botrány, szóval tuti, hogy rákattintunk! De ugye, hogy is van bőr a képemen reklamálni, hisz’ én magam is megnyitottam a cikket olvasásra. A linket nem osztom meg, aki akar, járjon utána! Már így is kellőképp utálom magam a miatt, hogy “reklámozom” őket.

Ráadásul, tényleg igaz, hogy a negatív reklám a legjobb reklám! Meglepő, ugye? Mert amúgy újra és újra, rendre, és “meglepődve” szembesülök ezzel a nagy igazsággal én is, hiába tudom azt, hogy ez bizony így van, illetve hiába is ismerem ennek a jelenségnek a pszichológiai hátterét, illetve a miértjeit.

Szóval, hogy azok is képben legyenek azt illetően, hogy miféle cikkről is beszélek itt, akik történetesen, az előbbi felszólításom hatására “nem jártak utána”, de azonnal, az ő kedvükért (is) linkelem az eredeti, angolul íródott verziót.

“Tudni kell” rólam egyébként, hogy legfeljebb 3-4 havonta egyszer, csak amolyan random jelleggel olvasok bele bármilyen általuk (mármint a tudnodkell által), vagy hasonszőrű vállalkozások által prezentált tartalmakba, és csakis azért, hogy megtudjam, épp mivel butítják a nagyérdeműt. Ezt is legfeljebb már csak akkor teszem, ha ellenállhatatlan vágyat érzek arra, hogy valamin felháborodjak, egyszersmind kínomban röhögjek egyet, vagy épp nem jut eszembe semmi más, amiről írhatnék/lusta vagyok másról írni, mert például a komolyabb témákat feszegető, esetleg valamiért (számomra) bonyolultabb vázlataim mindegyikét, épp halogatom gatyába rázni.

Mielőtt rátérnék arra, hogy hogyan, miért, és mi is a kifogásom a cikk tartalma ellen, néhány szót arról, hogy kinek a “termékét” is kajáljuk be úgy általában, amikor csak úgy olvasgatunk mindenfélét a “neten”:

Ez a “csodálatos” felület, azaz a tudnodkell – és még néhány olyan testvérkéje, mint mondjuk a mindenegybenblog – teljesen felelőtlenül, számtalanszor a szerzőket fel sem tüntetve, és/vagy az ő beleegyezésük nélkül másolja, vagy nem épp etikus módon ossza meg a szedett-vedett tartalmait. Ami már eleve igen nagy probléma, és ezt talán nem is kell magyaráznom, hogy miért. Jelen esetben, ha a tudnodkell oldalán felkutatjuk ezt a szóban forgó cikket, akkor azt tapasztaljuk majd, hogy annak a végén, a feltüntetett forrás linkje a blog.xfree.hu, amire ha rákattintunk, akkor ott ugyanezt a cikket fogjuk találni, annyi különbséggel, hogy forrásként a tudnodkell.hu van megjelölve. Tehát, eljutunk ahhoz a klasszikus evolúciós kérdéshez, hogy vajh’ mi volt előbb, a tyúk, vagy a tojás?! Egyszerűbben szólva: a blog.xfree.hu-n a forrásként megadott link, visszamutat a nagy karriert befutott junk site-ra, a tudnodkellre! Amely pedig – és azt hiszem, hogy nem túlzok, ha ezt mondom – nyugodtan nevezhető az online szellemi termékek szemétlerakó helyének. Aminek tetején (és közepén) az emberek nagy hányada imád dagonyázni. Sőt, osztja a tartalmait agyba-főbe, felkínálva egy “fincsi falatot” belőle Facebookos ismerőseinek is… és azok ismerőseinek… és azok ismerőseinek… Így terjesztve azt a virtuális májgyulladást, amelynek gondos gazdatestei az ilyen gyűjtőoldalak!

Viszont, van ezzel a dologgal egy más jellegű probléma is! Méghozzá az, hogy ha az oldal szerkesztői oda is biggyesztik némelyik cikk aljára a szerző nevét (és ez az avatottabb szemeknek talán még fel is tűnik), de ezen kívül, egy sor infó nem sok, annyit se tudunk meg az eredeti szerző ki-, vagy milétéről. Ergo, nekünk, mint olvasóknak, fogalmunk sincs, hogy kinek (miféle embernek) a szavait olvassuk épp: esetleg egy 12 éves kislányét, Hufnágel Pistiét, Marika néniét a szomszédból?! Tehát, túlzás nélkül elmondható, hogy általában a jó isten se vállal felelősséget a tartalom és a mondanivaló hitelességért, és nincs is az egészhez egy általános képünk, egy keret, amin belül értelmezni tudjuk a mondanivalót.

Hogy miért fontos ez? Mert én hiszem, hogy a szerző személye, a róla alkotott összkép, az számtalan esetben épp ugyan olyan fontos, mint maga a tartalom. Főleg egy személyesebb hangvételű írást tekintve, ahol a szerző személyisége, az ő élete (már amennyit tudunk róla) ad azért egy keretet a mondanivalónak. Mert – ha rájöttünk már erre, ha nem, de – tény, hogy egészen másképp értelmezhető ugyanaz a tartalom az egyik, és megint másképp, a másik ember életében elhelyezve. Vagy mondjuk akkor, ha nincs (még) “képünk” a szerzőről, és ezért automatikusan egyfajta általános igazságként értelmezzük a szavait, és:

  • gondolkodás nélkül baromira bólogatunk rá (birkaeffekt),
16754659_10210765614210152_798934435_n
kép: Andrea Boroczky Photography
  • vagy felháborodunk, hogy meg akarja itt nekünk mondani a frankót, “de hát ez hülye, hogyan is működhetne ez?!” – és már próbáljuk is a saját életünkre vetíteni a szavait, mikor lehetséges, hogy mi nagyvárosi életet élünk (szürke kosztümben és sportcipőben), míg a szerző meg egy “farmhippi”… vagy fordítva.

Egyébként, a szóban forgó cikk alatt – ha nem is forrásként, hanem csak úgy odabiggyesztve -, de fel van tüntetve a szerző neve is: Jarrid Wilson. Sajnos, viszont azt kétlem, hogy bárki is rákeresne, hogy ki is ő, vagy mi is ő (kivéve persze talán, azt a néhány hozzám hasonlóan “elvetemült oknyomozót”, aki azért egy kicsit nyitottabb szemmel jár-kel az online világban… na és épp olyan kedve van, meg épp van is erre kapacitása).

Én ezúttal megtettem, és a következő leírást találtam Jarrid Wilsonról:

“Jarrid Wilson is a husband, dad, pastor, author and inspirational blogger.

His articles have been viewed by tens-of-millions, showcased on some of today’s hottest talk shows, and featured on national news stations worldwide. He is a dynamic speaker whose outside-the-box perspectives have gained him national recognition from some of today’s most influential Christian leaders and pastors.

His highly unconventional way of sharing faith takes a fresh look at the way Jesus would call individuals to live out their everyday lives. Unafraid to tackle tough and controversial topics, Jarrid is known for his refreshing perspectives on what others may view as set in black and white. His blog is one of the most talked about faith-based blogs on the web, and his dedication to authenticity and transparency for the sake of that faith has been paramount to his success as a writer.

Jarrid and his wife Juli live in Nashville, Tennessee with their son, Finch and dog, Eloise.

His newest book entitled, “Jesus Swagger” is now available worldwide.”

Na és itt kezdett számomra egyre érdekesebbé válni ez a dolog! Persze már mindazzal a fejemben, amit az általa írt cikkben is olvastam tartalomként.

Egyrészt ugye, mit tudunk eddig? Jarrid egy fiatal, keresztény lelkipásztor, egyben blogger, férj és apa. Könyveket ír, és talk showk-ban lép fel. Mint mondják: rendkívül karizmatikus előadó, aki új és friss gondolatokkal próbál másokon is segíteni, hogy jobbá tegye az életüket, szimplán azzal, hogy a “fekete-fehér” gondolkodásmódról leszoktatva őket, más nézőpontokat tár fel előttük.

Jarrid és Juli Wilson
Julie és Jarrid Wilson

No, ezzel először is magyarázatot kaptam arra, hogy hogyan is tudja a felesége, Juli (aki szintén blogol) megoldani azt, hogy ebédet vigyen neki időnként. Mert bevallom, hogy első blikkre itt én is beleestem abba a csapdába, hogy a magam életére próbáltam vetíteni Jarrid szavait, és mindjárt, gyorsan, marhára felháborodtam! Hiszen, megpróbáltam elképzelni, hogy én, például mégis hogy a jó francba tudnám megoldani, hogy ebédet vigyek életem szerelmének?! Hát leginkább sehogy! És akkor én már szar kedves lennék?! – no persze ne gondolja senki, hogy én ezen egy pillanatig is komolyan elgondolkodtam, de nem vagyunk egyformák, és tudom azt, hogy biz’ van, aki ezektől a soroktól egy kissé elbizonytalanodik, hogy ő, akkor most, esetleg “nem elég jó”-e..?

Be kell valljam, azért azon is fintorogtam egyet kettőt, hogy oké, ez a Jarrid gyerek tökre jól leírja, hogy mennyi helyre viszi ifjú és (valóban!) tündérszép feleségét randizni, de arról ugyebár egy szó sem esik, hogy vajon Juli akar-e, és ha igen, akkor kimozdul-e néha nélküle is… például a barátaival? De igazából ezeket a gondolatokat el is hessegettem, mert hát, nem szólhat az emberből mindig a “vad feminista”, se a “pszichomokus”! Mert ugye az is tény, hogy aki ezen a vonalon kicsit is jártas, annak akadt itt jó pár olyan kifejezés és fogalom, ami hatására bekapcsoltak a vészcsengők:

  • vallás,
  • vezető,
  • lelki pásztor,
  • karizmatikus,
  • blogger (ami azért, nagy eséllyel magában foglal némi exhibicionizmust is)
  • fellépések, talk showk…

A nem “pszichomokusok” kedvéért: ezeket a kifejezéseket – főleg így egyben – látva, alapvetően azért kapcsolnak be a “pszichomókusok” vészharangjai, mert ugye a bloggerség eleve feltételez egyfajta kisebb-nagyobb mértékű exhibicionizmust. Na most, ha ehhez társul egyfajta vallásos, kissé “radikális” világnézet, valamint világmegváltó gondolatok, akkor profilozós szemmel, rögtön gyanakodhatunk is, hogy akár még az is lehet, hogy egy nárcisztikus szektavezetőre bukkantunk. De, mivel jómagam nem vagyok az az előítéletes fajta, aki csak úgy alaptalan és üres gyanúknak kapásból hisz is, így a helyett, hogy elkönyveltem volna magamban, hogy én bizony most megleltem David Berg utódját, inkább szétnéztem Jarrid blogján.

Nos, nem állítom, hogy az oldaláról idézett, “IF YOU’RE NOT CHASING JESUS, THEN YOU’RE CHASING DEATH” c. gondolata kifejezetten megnyugtatott volna, de talán azt azért ki merem jelenteni, hogy szerintem nem annak vagyunk szemtanúi, hogy épp egy új Children of God féle szekta születik. (Az idő meg majd eldönti, hogy nagyot tévedtem-e, vagy sem.)

Akárhogy is, nekem ez azzal együtt is sok, hogy úgy érzem, tökéletesen képes vagyok elvonatkoztatni attól, hogy én speciel nem vagyok vallásos, és őszintén szólva nem is értem teljesen azokat, akik bármiben is hisznek, ami nem bizonyított, és nem is lesz az (vélhetően) sohasem. Legyen szó bármiről…

Egy ismerősöm fogalmazta ezt meg tulajdonképp nagyon jól (és ez, azt gondolom, hogy ez rám is igaz): hogy ő semmiben sem “hisz”. Hanem, valamit vagy tud, vagy nem tud.

Ez persze nyilván nem jelenti azt, hogy hülyének nézek mindenkit, aki érdeklődik bármilyen vallási/teológiai téma iránt; gyerekként engem is kifejezetten érdekelt, sőt, hittem is benne: nagyon szerettem templomba járni, és hittanra is, mert az egész olyan volt, mint egy mese, amiről valamiért a napsütés jutott eszembe. De pontosan emlékszem arra a pillanatra is, amikor úgy 6-7 éves korom körül “megfertőződtem” a kétellyel. Ironikus, de a templomban történt: ott volt kitéve egy nagy plakát, pontosabban egy papírtekercs, amin – ha nem is szó szerint, de – az állt, hogy: “Soha ne kételkedj Isten létezésében!”. És, akkor én ott elkezdtem gondolkodni, hogy “WTF!?”, miért, hát van olyan, aki kételkedik? És akkor lehet, hogy nincs is Isten, meg Jézus? Létezik ez a verzió? Létezik, hogy az egész sztori csak egy kamu, egy csínytevés? Lehet, hogy engem csak megvicceltek, mert még gyerek vagyok? Még mosolyogtam is magamban.

Őszintén? Távol álljon tőlem, hogy bárkit megsértsek a hitében, de az én verzióm valami ilyesmi: nem kétlem, hogy Jézus egy létező személy volt, de tartok tőle, hogy szerencsétlen (vagy nagyon is szerencsés) ipse egy tévhitben élte le az életét, az anyja miatt. Hacsak nem, az a verzió játszik, hogy Jézus egy kifejezetten jó humorú, és bölcs férfiú volt. Gondoljunk csak bele, szegény Mária kénytelen volt előállni ezzel a szeplőtelen fogantatás dologgal, József meg… inkább hitt neki, hogy ne kelljen szembenéznie a valósággal. Jézus pedig, nos ő meg legalább hitt önmagában. De mindenesetre, ha rá is jött a csalásra, nem fedte fel azt.

Ezzel nincs is hatalmas nagy baj, viszont amitől hülyét kapok – és Jarrid videóját nézve sajnos ő is ezzel apellál – az a “szeretet prófétaság”! Azaz, hogy mindenkit szeretnünk kell, és így majd békére lelünk. Szerintem ez lehetetlen, mármint ennek a “magasztos és áhított” állapotnak az elérése lehetetlen. Az egész nem más, mint egy délibáb, egy mézesmadzag; és éppen ezért, a tökéletes eszköz arra, hogy befolyásolható embereket a végtelenségig sakkban tartsanak vele: “Kövess engem, és végül eléred a célt, azt amire vágysz!”

Szerintem, az igazi bűn az például az, ha elhitetjük valakivel, hogy bűn, ha nem szeretünk mindenkit. Ráadásul nem minden pillanatban (egyforma tisztasággal/intenzitással). És – visszatérve a vallásról a “polgári” dolgokra -, sajnos összképként nekem az jön le, hogy Jarrid a párkapcsolatról/házasságról is azt akarja elhitetni velünk, hogy az csak akkor, és csak úgy az igazi, ha minden pillanatban egy tündérmese, és rózsaszínű szerelem, egy édes ízű rágógumiból, szépen felfújt lufi, ami sohasem pukkadhat ki. Feltételezem, hogy nem kell magyaráznom, hogy ez miért veszélyes (megkockáztatom, hogy sokak számára ártalmas) gondolat, de azért egy kicsit nézzük csak meg ezt:

Az üzenetnek nem azzal a részével van a gond, hogy mindkét félnek tennie kell a jól működő kapcsolatért, és a szerelem életben tartásáért (bár ez a gondolatsor is már annyira lerágott csont), hanem azzal, hogy elhiteti, hogy ha így teszünk, akkor biztos a “siker”.

  1. És egyrészt: ez a rózsaszín állapot – mindig és örökké -, és főként egyforma intenzitással fenn is fog maradni.
  2. Másrészt: azzal van itt a gond, hogy el akarja hitetni, hogy ez így (lenne) a normális.

És itt esküszöm, hogy megint csak elvonatkoztatok az átlagon felüli szabadság vágyamtól, de ez így, akkor is túlságosan birtokló, elvárásokkal teli, és van benne egy végtelenbe mutató cél, amit folyton űzni kellene Jarrid, és sokak szerint.

Nos, ha én lelki pásztor lennék (ami persze sosem leszek), alapvetően két üzenetem lenne ezen témák körül:

  • Ne törekedj másra, mint arra, hogy ember legyél, és majd akkor leszel ember(i), ha megszűnik benned harcolni a jó és a rossz.
13301399_1767144806862735_8405341341421582423_o
kép: Andrea Boroczky Photography
  • A szerelemről, meg a kapcsolatokról pedig azt tanítanám, hogy egyik sem a boldogságunk alkotóeleme, azonban lehet helye a boldogságunk mellett, sőt néha még kézen is foghatják egymást.

Ha a boldogságod egy ház, akkor a kapcsolatod, és a szerelem, amit megélsz, az ne egy tégla legyen benne. Ne is egy ajtó, vagy egy ablak (ne adj’Isten a kémény), hanem legyen az ablakod alatt álló fán a levél, és a virág. A lomb árnyéka, egy madár dala, a szellő, ami a függönyt meglengeti, a napsugár, ami beszűrődik, és az eső, ami kopog. Legyen az ablaküvegen lecsapódó pára, amibe mosolyt rajzolsz (vagy nem), esetleg csak letörlöd a picsába egy mozdulattal. Legyen a szobádból kiszűrődő zene, és az a fotel, amit kinéztél magadnak abból a gyönyörű katalógusból. Az, amit talán már meg is vettél. És legyen a bor, amit épp abban a fotelban ülve kortyolgatsz.

*egyébként meg, utálok randizni. 🙂

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s